Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő
és Mesemondó Verseny, 2020
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége 2000 áprilisában szervezett először balladamondó versenyt középiskolás diákoknak. A mesemondó versenyt a Napsugár javaslatára, a gyermeklap szerkesztőségével közösen indítottuk el, és 2002-től 2009-ig a Magyar Nyelv Napjai keretében szerveztük. 2010-ben a verseny történetében először találkozott a két népköltői történetmondó műfaj, a ballada és a népmese. 2013-tól pedig külön kategóriában megszervezzük a balladaéneklők versenyét is. A rendezvényt Kriza János népköltészet-gyűjtőről neveztük el.
A versenyre bejelentkezett diákoknak a magyar népköltészet gazdag kincsestárából kell válogatniuk, és ezáltal kapcsolatba kerülhetnek a magyarság szellemi örökségének értékes részével.
Sajnos az idei versenyt a járványügyi helyzet miatt nem szervezhetjük a megszokott módon, ezért virtuális (online) versenyt hirdetünk.
A versenyt az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) és a Napsugár gyermeklap szervezi a megyékben lévő AESZ-tagok, valamint az AESZ és a Napsugár barátainak segítségével.
A mesemondó versenyen 0–XII. osztályosok vehetnek részt egy szabadon választott népmesével. A két kisebb korosztálynak legfeljebb 3 perces, a középiskolásoknak legfeljebb 5 perces népmesét kell elmondaniuk kellékek és színészi játék nélkül, árnyaltan, kifejezően, hitelesen, minél közelebb a népi mesemondók stílusához.
A balladamondó versenyre IX–XII. osztályosok, a balladaéneklő versenyre pedig V–XII. osztályosok jelentkezhetnek. A versenyzőknek egy szabadon választott népballadát kell előadniuk.
A küldött felvétel kívánatos műszaki adatai: Videóformátum: .mov, .mpeg4 vagy .mp4. Felbontás: 1080p:1920x1080 (FULL HD) vagy 720p:1280x720 (HD). Képarány: 16:9 (fekvő).
A felvételt kísérő levélben kérjük megírni: az előadott mese/ballada címét, a versenyző adatait (név, iskola, osztály, postai cím, e-mail cím, telefon).
Kérjük, amennyiben lehetséges, a megyében szervezzenek szintén online módon előválogatást. Ez esetben megyénként 5 0–IV. osztályos és 3 V–VIII., valamint 3 IX–XII. osztályos mesemondó, 3 V–VIII. és 3 IX–XII. osztályos balladaéneklő, valamint 3 IX–XII. osztályos balladamondó előadásának felvételét várjuk.
A felvételeket semleges zsűri bírálja el.
A díjazott versenyzők könyvjutalomban részesülnek.
Amennyiben a járványügyi helyzet megengedi, november 13. és 15. között Sepsiszentgyörgyön megtartjuk az idei A Magyar Nyelv Napjai rendezvényt. Ennek keretében kerülne sor a Kriza-verseny döntőjére is, amelyre mindhárom versenyforma minden korcsoportjának három legjobb versenyzője kap meghívást. A végleges rangsort a döntőn való szereplés alapján állítja fel a zsűri.
Az online-verseny többi díjazott versenyzőjének postán küldjük el a könyvjutalmat.
A döntőre meghívott 18 versenyzőt szülő vagy családtag kísérheti, és meghívást kap a felkészítő tanító/tanár is.
A résztvevőknek a járványügyi szabályoknak megfelelően biztosítunk szállást és étkezést.
A résztvevők szállás-, étkezési és utazási költségeit Szövetségünk biztosítja.
A Magyar Nyelv Napjai és a Kriza-verseny meghívottjai november első napjaiban értesítést kapnak a rendezvény programjáról és minden tudnivalóról.
A rendezvény és verseny minden mozzanatában a járványügyi rendelkezéseknek megfelelően járunk el, és erre kérjük a megyei segítőket is.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Napsugár gyermeklap
Az I., II. és III.
díjazottak
felvételei
ORSZÁGOS MESEMONDÓ VERSENY | EO–II. osztályosok
I. díj
Bándi Brigitta
Szatmárnémeti, II. osztály
II. díj
Szabó Dávid
Dés, II. osztály
III. díj
Györfi Abigél
Gyergyóremete, II. osztály
Dicséretek
Remán Zippenfenig Botond
Négyfalu, II. osztály
Borbándi Rezeda
Torja, EO
Szabó Loránd
Szalárd, I. osztály
Patakfalvi-Nagy Eszter
Ótelek, II. osztály
Napsugár különdíjak
Nădejde-Benke Balázs
Kovászna, I. osztály
Cseke Júlia Laura
Kraszna, EO
Horváth Szilvia Viktória
Arad, II. osztály
Varga Ákos
Zilah, I. osztály
ORSZÁGOS MESEMONDÓ VERSENY | III–IV. osztályosok
I. díj
Juhász Pálma
Temesvár, III. osztály
II. díj
Cseke Anna
Marosvásárhely, III. osztály
III. díj
Endes Ábrahám Ákos
Csíkszereda, IV. osztály
Dicséretek
Bálint Bianca
Szatmárnémeti, IV. osztály
Nagy Lilla
Nagyvárad, III. osztály
Bíró Boglárka
Szováta, III. osztály
György Imola
Kolozsvár, III. osztály
Napsugár különdíjak
Benő Mátyás
Kolozsvár, III. osztály
Zsigmond Zoltán
Sepsiszentgyörgy, IV. osztály
Jakab Szabolcs Róbert
Kolozsvár, IV. osztály
Kolumbán-Portik Nóra
Gyergyószentmiklós, IV. osztály
Kónya Ágota
Marosvásárhely, III. osztály
Diosán Bálint
Marosvásárhely, III. osztály
ORSZÁGOS MESEMONDÓ VERSENY | V–VI. osztályosok
I. díj
Puskás Szabina
Gyulakuti Általános Iskola, Gyulakuta, V. osztály
II. díj
Fülöp Zsolna
Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna, V. osztály
Kocsis-Feri Benjámin
1-es számú Szakképző Líceum, Sarmaság, V. osztály
III. díj
Rémán Sarolta
Apáczai Csere János Általános Iskola, Apáca, V. osztály
Máthé Nimród
Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó, V. osztály
Székely Zsanett
Gyulakuti Általános Iskola, Gyulakuta, V. osztály
Dicséretek
Dull Anna
Mihai Eminescu Általnos Iskola, Zilah, V. osztály
Erős-Joó Kristóf
Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, Nagyvárad, VI. osztály
ORSZÁGOS MESEMONDÓ VERSENY | VII–VIII. osztály
I. díj
Cseh Noémi
Jancsó Benedek Általános Iskola, Gelence, VIII. osztály
II. díj
Simon Tímea
Bethlen Gábor Általános Iskola, Székelyudvarhely, VII. osztály
III. díj
Rancz-Gyárfás Gergő
Petőfi Sándor Általános Iskola, Kézdivásárhely, VII. osztály
Dicséretek
Domokos Anita-Noémi
Simion Bărnuțiu Általános Iskola, Zilah, VII. osztály
Rancea Alex Krisztián
Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, VII. osztály
ORSZÁGOS MESEMONDÓ VERSENY | IX–XII. osztály
I. díj
Rancz-Gyárfás Hanna
Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely, XI. osztály
II. díj
Baconi Botond
Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy, XII. osztály
III. díj
Nagy Eszter
Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár, XI. osztály
Dicséretek
Kocsis Bernadett
Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, X. osztály
Sebők Máté
Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Szatmárnémeti, X. osztály
ORSZÁGOS BALLADAMONDÓ VERSENY
I. díj
Debreceni Máté
Gheorghe Șincai Tanítóképző, Zilah, IX. osztály
Szilágyi Anna
Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely, XI. osztály
II. díj
Molnár Júlia-Anna
Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna, X. osztály
III. díj
Nánia Hanna
Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely, XI. osztály
Dicséret
Szőcs Noémi
Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed, XI. osztály
BALLADAÉNEKLŐ VERSENY | V–VIII. osztályosok
I. díj
Mátis Adrienn
Plugor Sándor Művészeti Líceum, Sepsiszentgyörgy, VII. osztály
II. díj
Hodor Balázs
Kun Kocsárd Általános Iskola, Ozsdola, VIII. osztály
III. díj
Péter Nóra
1-es számú Általános Iskola, Zabola, VIII. osztály
Dicséretek
Ceaus Martina
Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó, V. osztály
Bacsó Ágnes
Művészeti Líceum, Nagyvárad, V. osztály
Balázs Gergő
Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, V. osztály
Bodor Zsanett
Gyimesbükk, VI. osztály
Gábor-Fikó Helga
Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola, Gyimesközéplok, VII. osztály
BALLADAÉNEKLŐ VERSENY | IX–XII. osztályosok
I. díj
Balog Brigitta
Németh László Elméleti Líceum, Nagybánya, X. osztály
II. díj
Moldovai Dóra
Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna, XI. osztály
III. díj
Laslau Gabriela
Buda, X. osztály
Dicséretek
Kovács Sára
Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, IX. osztály
Szabó Abigél
Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár, XII. osztály
Ráduly Gyopár
Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó, X. osztály